Tapasztalatom szerint a Nemzeti-Örkény-Katona Bermuda-háromszög az értelmiségi réteg (főleg 20-as 30-as korosztály), valamint az alter kamaszok fő terepe. Nem beszélem túl: van egy elég széles, színházba járni szerető tizenéves réteg (értsd: fogyasztói csoport), mely az Operett és Madách színházak musical-arzenálját megunván a „ne legyen se túl alter/komoly, se tinglitangli, de azért lehessen rajta kajak röhögni, viszont legyen Mély Mondanivalója” típusú darabra vágyik.
Na őket célozza meg a Vígszínház új bemutatójával, a Rómeó és Júliával.
(Megjegyzés: 1.) nem, nem gondolom, hogy a kamaszok csak a zenés darabokat szeretik, 2.) nem, nem nézem le a könnyed műfajt 3.) igen tudom: kamaszkor felett is járnak emberek Madáchba és Operettbe, 4.) nem, nem gondolom, hogy az értelmiségi réteg csak és kizárólag a fent említett három színházban képviselteti magát.)
Van itt minden: autó, autókázás, motor, motorozás (Tényleg beindítják! Sőt! Az autót fel is gyújtják!), mozgókép-effektek, füst, videó kamera (digitális!), hatalmas kivetítő, szájdobolás, pillangókés-csattogtatás-pörgetés-forgatás, meztelen lány és farmeres, helyes fiúk, mászkálás a nézők közt páholyban, földszinten, emeleten… Egyszóval tombol a vizualitás. Mit tombol? Uralja a darabot. De mi van a vizualitáson túl?
Sok ötlet, nyelvi frissesség és sziporka (Varró Dani újrafordítása), de a katarzis…nos az finoman szólva elmarad. Rómeó és Júlia kétértelműen hangsúlyozott mondataiból nyilvánvaló, hogy igazából nem egymásba, sokkal inkább egymás testébe szerelmesek. Hogy úgy kipróbálnák a hancúrozást. Júlia a gyilkosság kiderülte után is fancsalian mondja (helyesebben kérdezi) – a nézők nagy derültségére -: „Mint leány halok meg, özvegyen.” Éppen ezért válik érthetetlenné a második felvonás: hogy Rómeó a gyilkosság miatt kétségbeesetten őrjöng az elfogadható, de hogy mi a fenéért izgatja magát Júlia miatt, az örök kérdés marad, a gyilkosságot megelőző viszonyukból ugyanis ilyesmi nem következik. A szerelmi lángnak ugyanis parányi szikrája sem látszott köztük fellobbanni. Ha a darabot nem ismerném, óriási kérdőjellel, értetlenül állnék a végkifejlett előtt: hogy jutottak el ők ideáig? Miért lettek öngyilkosok? Úgy is kérdezhetném: „Ezt kicsit túlreagálta a srác, nem?
A kivetítőn gyakran megjelenik a Vígszínház és a környéken található utcák, ezen road-moviezik Rómeó. Szintén a kivetítőn, darab elején a két ellenséges családapa képe, egyik neve narancssárgával, másiké pirossal aláhúzva. Eggen. A helyszín – annak ellenére, hogy időnként olasz slágerek csendülnek fel – Budapest. Mai történet ez kérem szépen, megtörténhet a világ bármely pontján, még Ma-gyar-or-szá-gon-is. Egyes jelenetek (pl. bál) díszlete maga a Vígszínház. Színház a színházban? Esetleg a vígszínházi díszlet maga A Színház? Hogy Az Egész Színház mily’ kétpárti és micsoda veszélynek van kitéve? Direktor csere itt, szerva ott. Ásztámindenit!
Olvastam véleményeket, mely szerint Bata Éva és Varju Kálmán az ideális páros, az álompáros (!!!) a Rómeó és Júliára. Hát nagyon el lennék keseredve, ha így lenne. Bár oximoronnak tűnhet, de mégis: párosuk jó és egyben semmilyen. Varju Kálmán – amennyiben Eszenyi a mostani sztereotip kamaszfiú-képet kérte tőle – jó, Bata Éva váltogatja szerepét: hol 14 éves hülyegyerek, hol játékos, hol mindenre elszánt nő. Utóbbit jól és hitelesen (bár az öngyilkos jeleneten lenne még mit dolgozni), előbbit idegesítően és fiatalkodósan játssza. Gyuriska János, Dengyel Iván, Mészáros Máté, Molnár Áron, Rétfalvi Tamás közepes, Hullan Zsuzsa (bár Pápai Erikával szívesebben láttam volna) jól hozza a férje által megnyomorgatott Lady Capuletet, Börcsök Enikő pedig annyira jó, hogy érthetetlen mit keres a Vígszínházban.
A darab bulváros, könnyen emészthető és még könnyebben felejthető. Képes becsalogatni iskolai „kerüljük meg a kötelező olvasmányokat” csoportokat, és képes lekötni a figyelmüket is. És a felnőttek? Várhatnak otthon könnyes szemmel Varju Kálmántól autogramot kérő lányaikra, esetleg gondolkodhatnak Eszenyi Enikőről és az ő „rendezői szándékáról”. Shakespeare (és minden emberi) ugyanis elvész a darab óriási vizuáleffektjeiben.
Shakespeare: Rómeó és Júlia
Bemutató: 2011. április 4.
Rendező: Eszenyi Enikő
Kapcsolódó anyagok:
Koltai Tamás: A Rómeóra nem rímel a grapefruit
Bóta Gábor: Bandaháború lelkesedéssel és fanyalgással
Tompa Andrea: Robbanás után
Zappe László: Shakespeare körülbelül
Revizoronline: Néző, légy elnéző
Interjú: Eszenyi, Gyuriska, Mészáros
Aranymetszés
Interjú Varju Kálmánnal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése