TeAtyaÚrIsten!
Első parancsolat:
Én vagyok a Te Urad, Istened.
Uradat, Istenedet imádd, és
Csak neki szolgálj.
Elgondolkodtató, szórakoztató, humoros, érdekes, komoly, kortárs, gotháros, esterházys, gotháros-esterházys. Kis magyarázat azoknak, akiket a „kortárs” szó hallatán pavlovi reflexből a rosszullét kerülget: a szót most nem az „érthetetlen, öncélú baromság” szinonimájaként értem („A mai olvasó olykor ingerülten elégedetlen a mai irodalommal. Hol a történet, hol vannak a szerethető figurák, hol az élet?”), hanem egész egyszerűen ma élő, alkotó írót + általa elkövetett drámát gondolok mögé. És ennyi.
Intravénás nyelvi turmixdózis („hűtlen fog és hű háj”) és kreativitás, eszmefuttatás a nyelv csodálatos életéről („És ha a férfi meg a ház főnév, mert hosszan tartó stabil események, vagyis dolgok, akkor mért nem főnév a lakni vagy a növekedni?”) vagy bármiről, néhol monológszerű, csöppet sem unalmas (upsz egy litotész! – vö. Vámos interjú) filozofálás istenről, emberről („Mi egy Isten az Ember nélkül? Az abszolút unalom abszolút formája. Mi egy Ember az Isten nélkül? Az ártalmatlanság alakjában megmutatkozó tiszta őrület.“), vagy ami épp tetszik, elképesztő színészi alakítások (Molnár Piroska, Schell Judit, Znamenák István, Szabó Kimmel Tamás, Rába Roland), izgalmas, de egyszerű díszlet (zsinórpadlásról belógatott, utolsó jelenetben ki-kilengő aprócska színpad – lám mily’ ingatag talajon járunk), jó jelmezek (Schell Judit vörös szőnyegnek is használható uszályos ruhája, Rába Roland tudatosan „fogalmamnincsmelyikegyházhoztartozik” papi gönce) jellemzik a Nemzeti új bemutatóját.
Intravénás nyelvi turmixdózis („hűtlen fog és hű háj”) és kreativitás, eszmefuttatás a nyelv csodálatos életéről („És ha a férfi meg a ház főnév, mert hosszan tartó stabil események, vagyis dolgok, akkor mért nem főnév a lakni vagy a növekedni?”) vagy bármiről, néhol monológszerű, csöppet sem unalmas (upsz egy litotész! – vö. Vámos interjú) filozofálás istenről, emberről („Mi egy Isten az Ember nélkül? Az abszolút unalom abszolút formája. Mi egy Ember az Isten nélkül? Az ártalmatlanság alakjában megmutatkozó tiszta őrület.“), vagy ami épp tetszik, elképesztő színészi alakítások (Molnár Piroska, Schell Judit, Znamenák István, Szabó Kimmel Tamás, Rába Roland), izgalmas, de egyszerű díszlet (zsinórpadlásról belógatott, utolsó jelenetben ki-kilengő aprócska színpad – lám mily’ ingatag talajon járunk), jó jelmezek (Schell Judit vörös szőnyegnek is használható uszályos ruhája, Rába Roland tudatosan „fogalmamnincsmelyikegyházhoztartozik” papi gönce) jellemzik a Nemzeti új bemutatóját.
Znamenák úgy repül láthatatlanul az Atya, rendező, apa, író szerepekbe, hogy közben az összes szerep egy (de mi az az Egy?), Schell Judit (szolga, alárendelt), Molnár Piroska (királynő, színésznő) és az Esterházy nevű pedig hiperintenzíven mutatják be a női lélek (és nem a női szerep) rezdüléseit. Természetesen, magától értetődően és szerethetően beszélnek gyónásról, bűnről, csüngésről („jól csüngő név”) és rogyásról. Szabó Kimmel Tamás F/fiúja igazi outsider, demagóg lázadó (szó szerint is: a darab feléig a nézőtérről nézőként szemléli az eseményeket), akinek bakancsa és masírozása az apával/atyával, stb. való viszonyrendszerben válik érthetővé, de nem egyértelművé.
És nesze neked posztmodern. Véletlenszerűnek tűnő szókapcsolatokkal („szolgáltató igazság pallosa metszi férges ütőered”) tele a hol prózai, hol drámai (shakespeare-i, madách-i, becketti) szöveg, kísérletezés a nyelvvel, színház a színházról / a színházban. „A színpadkép a színpadképet ábrázolja.” A dolgok nem megírhatók, csak újraírhatók. Posztmodern eklektikával újraíródik szemünk előtt a (mindenfajta) teremtés. <"A" "posztmodern" "világ" "minden" "szót" "idézőjelbe" "tesz" (főleg az ént és az Istent, kiket rendszeresen össze is kever […]> És összekeveredik itt minden: atya-fiú, apa-fiú, alkotó-teremtő, író-alkotás (ésmégmiminden). A színésznőt/királynőt, Fiút a rendező/atya vagy akárki instruálja, végül a dirigálás joga – mint repülő hal a színpad fölött - átszáll a Fiúra: az Úr legyilkolja a királynét, színésznőt, az angyalokat, Amált és a Fiút, egyszóval mind az összes általa lett teremtett lényt, ezzel esélyt adva önmagának a teremtés/alkotás újrakezdésére. Erre azonban a Fiú kap esélyt: testét golyóálló mellény védi, modern feltámadó, nem elpusztítható, de pusztító: megöli apját és ezzel átveszi annak szerepét. Kezdheti a hókotrást elölről. És mellesleg: én vagyok a Te.
Esterházy nyilatkozta: „Többnyire túl bonyolult, amit írok, legalább nyolc dologról szól, és látom, hogy nem jó, ha háromnál többről szól.”
De.
Esterházy Péter: Én vagyok a Te
Bemutató: 2011. február 26.
Rendező: Gothár Péter
Kapcsolódó anyagok:
Kállai Katalin: Isten meghal
Tarján Tamás: Énénének
Ugrai István: Monodráma
Sztrókai András: Te vagyok
Herczog Noémi: Ha mi lennénk Esterházy Péter
Záróra - 2009. május 21.: Gothár-interjú
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése