Radnóti Színház: Alkony

Klasszikus zenéhez értő barátnőm mondta egyszer, hogy a zenekar első pár üteméből pontosan érezhető, milyen lesz az egész darab. Van darab, ami rögtön belevisz, másik meg úgy nyög-ve-dö-cög-ve-in-dul-el-fe-le, de azért vannak jó pillanatok.

Mint itt.

Egészen Cserhalmi sérüléséig (kb. háromnegyed-egy óra) komoly kínokat élhetünk át, onnantól kicsit élvezhetőbb a dolog. A kín okai: vannak jelenetek, melyeknél nem egészen eldönthető: ripacskodásnak vagy komolynak szánják? Nem azért, mert tudatosan lebegtetik a kettő közt az adott jelenetet, hanem mert valójában maga a színész/rendező sem tudja eldönteni az irányt. Vagy a színész nem tudja eljátszani. Jelen darab kapcsán gondolok itt többekre: Wéber Kata (az öreg Mendel és Nyehama lánya) hiszti-jelenetét egyik-másik ismerősöm nekifutás nélkül, mindenféle próba nélkül professzionálisan felüljátssza. Az „akkor most odamegyek és letépem a függönyt, miközben ordítok” még véletlen sem hiszti, a hiszti kérem gondolkodás nélküli toporzékolás, elmélkedés nélküli eszeveszett rapli, és többnyire a „nem vagyok tudomásul véve/meghallgatva” alapgondolatból építkezik, majd kezd eszeveszett rombolásba/tombolásba. Tehát bármennyire is tépi a függönyt vagy fetreng a földön, ne Wéber Katához menjünk hiszti-tanácsért, pláne hiteles alakításért. Javára legyen írva, hogy eztán nem sokat mutatkozik a színpadon.

Hasonlóan „most nem nézek oda” tudatos önvédelmet vált ki az első jelenetben kardjával vagdalkozó Klem Viktor (Ljovka-a kisebbik fiú), majd később a lánya abortuszára négyszer annyi pénzt kicsikarni akaró Madám Hologyenkó (Martin Márta). A gond nem az, hogy szerepük ripacs, hanem, hogy ripacsKODnak. Martin Márta sajnos végig, Klem Viktor viszont az apjával összecsapó, verekedő jelenetben tetszett.

Vélhetően hasonló rendezői utasítást kaphatott Csankó Zoltán (Möszjő Bojar-szintén első jelenet), azzal a különbséggel, hogy ő megértette a feladatot: ruhakereskedője igazi élére vasalt, fodrászolt, csakmagávaltörődő piperkőc, és bár komikus alakjának nincs sok köze a cselekményhez, játéka mégis erősíti a darab tragikumát. (Ez akár oximoronnak is tűnhet, de mégis.)

Csányi (Benya-a nagyobbik fiú) már a Főfőnökben is nagy volt, itt szintén minden pillanatában remek. A darab elején borotválkozás helyett inkább élezi, feni a borbélykést, és közben szerepe, szándéka, és hogy van-e egyáltalán valamilyen szándéka nem eldönthető. A tragédia megtörténte után egyik pillanatról a másikra válik a darab középpontjává, hatalom- és pénzsóvár, másokat bábként rángató világúrrá, ennek szimbólumává. A világ pedig Odessza zsidónegyede 1913-ban, az utolsó békeévben. Itt él a hírhedt, ivós-nőzős szörnyeteg, Mendel Kirk (Cserhalmi) fuvarozócég tulaj, aki 62 éves korában rájön, teljesen más életet akar élni. Cselekmény itt.

Cserhalmi inkább közepes alá, mint jó. Megjelenésekor érezhető a rendezői/írói szándék: tiszteletet parancsoló, „én vagyok az úr a háznál” típusú ősi erő. És ez egészen pontosan addig hihető, míg meg nem szólal. Asztal-szék törése, ordibálása egyáltalán nem győz meg róla, hogy tőle annyira tartani kéne. Hogy Nyikifor (Gazsó György) miért lesi Mendel Kirk minden szavát és mért fogad szót neki (pláne mért fél tőle) Cserhalmi produkcióját látva érthetetlen. Sokkal meggyőzőbb játéka viszont a darab második felétől: senkinek nem kellő, megtört, megalázott öreg.

Horgas Péter díszlete, Benedek Mari jelmezei, az élőben zenélő Vodku zenekar tökéletesen megjelenítik a zsidók, ukránok, törökök lakta tengerparti városkát, Odesszát, annak sokszínűségét és a lakók szokásait. Nagyon helyén van a zsinagógás jelenet, mikoris a rabbi istentisztelet közben először kergeti a patkányt, majd lövöldöz is arra, míg hívei – szigorúan ügyelve az ima (látszólagos) mormolására – üzletelnek, seftelnek, akciókat beszélnek meg. Az egyház, mint szociális intézmény.

Valló Péter (rendező) nyilatkozta: „Magyarországon jelenleg folyik egy nagyon nagy volumenű generációváltás. A darab ennél kicsit szelídebb, mint ami Magyarországon folyik, mert ott nem beszélnek egy teljesen új államalakulatról, csak pusztán egy új generációról beszélnek. Van egyfajta másik, globális értelme is az Alkonynak.” Lehetséges, hogy van egy ilyen másik, globális értelme, sőt ennek megértéséhez még absztraháló képességgel is rendelkezem, de ez a másik értelem a darabban nem jelenik meg. Igaz kétségtelenül belelátható.

A nemzedékváltás itt nem felszabadulást vagy önállóvá válást jelent. Benya nem meghaladni próbálja apját vagy saját életét élni, célja ennél egyszerűbb: győzni akar, mi több legyőzni, méghozzá ugyanazokkal az ocsmány, agresszív eszközökkel és módszerekkel, mint korábban apja tette. Miután megtudja szörnyeteg-apja tervét, már adja is tovább családi örökségét, tudniillik az agressziót: nyomorékká veri apját, ügyelve arra, hogy az meghalni azért ne haljon meg, de nézze csak végig, ahogy fiai átveszik a hatalmat. Szívbemarkoló viszont a jelenet, mikor Mendel Kirk könyörög, hogy kimehessen szeretett udvarára, fia viszont – a többiek jelenlétében – megtiltja azt.

Amikor Benya - bár zsidónak nem illik beteg embert „mulatságnak” kitenni – az ünneplők felháborodása ellenére mégis felkonferálja beteg apját, az lehajtott fejjel, szótlanul, mozdulatlanul ül. Torokszorítóan megható jelenet, ahol világossá válik: egy nemzedéknek bealkonyul, másiknak kivirrad, a módszerek viszont…sajnos nem változnak. Ahogy a végén az öreg rabbi az asztalt kopogtatva mondja: „A nappal az nappal. Az este az este. Minden rendben van, zsidók.”

Pár szép jelenet, néhány eltalált szereplő (rabbi-Somody Kálmán, Nyehama-Csomós Mari, Fomin-Szombathy Gyula, Pjatyirubel-Schneider Zoltán), a darabot a hátán vivő Csányi, az élőben játszó Vodku zenekar miatt érdemes megnézni az Alkonyt.

Másért nem nagyon.

Iszaak Babel: Alkony
Bemutató: 2010. december 19.
Rendező: Valló Péter

Kapcsolódó anyagok:
Tompa Andrea: Koronás fiúk
Tóth Gellért: Gettóban élni
Bánosi Eszter: Ha én gazdag lennék