Tapasztalatom szerint a Nemzeti-Örkény-Katona Bermuda-háromszög az értelmiségi réteg (főleg 20-as 30-as korosztály), valamint az alter kamaszok fő terepe. Nem beszélem túl: van egy elég széles, színházba járni szerető tizenéves réteg (értsd: fogyasztói csoport), mely az Operett és Madách színházak musical-arzenálját megunván a „ne legyen se túl alter/komoly, se tinglitangli, de azért lehessen rajta kajak röhögni, viszont legyen Mély Mondanivalója” típusú darabra vágyik.
(Megjegyzés: 1.) nem, nem gondolom, hogy a kamaszok csak a zenés darabokat szeretik, 2.) nem, nem nézem le a könnyed műfajt 3.) igen tudom: kamaszkor felett is járnak emberek Madáchba és Operettbe, 4.) nem, nem gondolom, hogy az értelmiségi réteg csak és kizárólag a fent említett három színházban képviselteti magát.)
Van itt minden: autó, autókázás, motor, motorozás (Tényleg beindítják! Sőt! Az autót fel is gyújtják!), mozgókép-effektek, füst, videó kamera (digitális!), hatalmas kivetítő, szájdobolás, pillangókés-csattogtatás-pörgetés-forgatás, meztelen lány és farmeres, helyes fiúk, mászkálás a nézők közt páholyban, földszinten, emeleten… Egyszóval tombol a vizualitás. Mit tombol? Uralja a darabot. De mi van a vizualitáson túl?

